modern

Veganeria Vegán Bisztró – Olasz konyha vegán módra

A vidám, kedves üzletvezető tulajdonosok, Tasnádi Bernadett és Tiszó Sándor idén március végén nyitották meg a Veganeria Bisztrót. A házaspár egy olasz ihletésű étlapot és egy rendkívül kellemes és barátságos hangulatú, galériás bisztrót álmodott és valósított meg a Nagymező utca végén. Bernadett öt évvel ezelőtt tért át a vegán életmódra, és ahogy lenni szokott, szépen lassan párja is követte őt ebben. Mivel mindig is vendéglátással foglalkoztak és mondhatni úgyis ez az életük, adta magát az ötlet, hogy belevágjanak a vegán étterem projektbe.

Egy olyan, minden állati alapanyagtól mentes éttermet szerettek volna nyitni, ami különleges, egyedi és ahova ők is szívesen beülnének. Ez lett a Veganeria, ami ráadásul egy olyan bisztró, ahol van asztalszerviz és alkoholos italok is.

Az olaszos vonalat képviselve természetesen pizzákat, tésztákat, salátákat találunk elsősorban az étlapon. Budapest egyik legnagyobb ilyen jellegű ételválasztéka található itt, ráadásul minden vegán elveknek megfelelően elkészítve. Az összes receptet ők alkották. Nagyon sok ételt a múltjukból hoztak, és ahogyan ők mondják „átveganizáltak”, hogy az új életmódjukba tökéletesen belesimuljanak.

A finom, vékonytésztás pizzáiknak egyre nagyobb rajongótábora van. Augusztus óta pedig egy magasabb árfekvésű, amerikai vegán mozzarellával is beerősítettek, ami még jobban hasonlít az eredetihez. Összesen 16 féle vékony tésztás pizza közül választhatunk. Én, és amúgy az olaszok sem variáljuk túl, ha pizzáról van szó. Paradicsomszósz, sajt és friss bazsalikom legyen rajta, semmi más. Na, jó, esetleg még a gomba is szóba jöhet. A Veganeria pizzák közül éppen ezért a legnagyobb klasszikuson, a Margherita-n, a gombás Bambino-n akadt meg a szemem. De az étlapot jobban megnézve kedves vegán barátnőmmel, Timivel legközelebb biztosan megkóstolom a szicíliai zöldségragus Caponatat-at és a szárított paradicsomos-ruccolás Gusto-ért, illetve a minden bizonnyal a kesumozzarellával és dióval megpakolt négysajtos változatért is vissza fogunk térni.

A Veganeriában hús helyett egyébként szejtánt és tofut használnak, egyéb szójakészítményeket nem.

Gluténmentes ételekkel is találkoztam, de azért azt le kell szögezni, hogy a Veganeria nem a lisztmentes konyhára specializálódott. Ezt nem is lehet tőlük elvárni, hiszen a pizzák előállításához valódi olasz 0-s lisztet használnak, és ahogy azt Bernadett is említette, a pizzatészták készítése közben a konyhában „elkerülhetetlenül száll a liszt”. Ezen kívül a szejtánt is itt állítják elő, ami ugyebár búzasikérből készül. A keresztszennyeződéseket tehát nem lehet teljesen kizárni, ennek ellenére tudnak olyan ételeket ajánlani és összeállítani, amelyek alapanyagai nem tartalmaznak glutént.

Folyamatosan új recepteket alkotnak és újításokkal lepik meg a vendégeket. Már salátabárt is beüzemeltek, ami a galérián található vendégtérben kapott helyet. Az egészséges, ropogós salátákat házi öntetetekkel kínálják.

A finom olasz ebéd vagy vacsora lezárásaként választhatunk egy finom desszertet az étlapról. A csokitorta, ami egyébként gluténmentes is, avokádóból készül. Van még házi tiramisu és az én kedvencem a meggyel töltött canneloni vanília öntettel.

A kávét szója, kókusz és mandulatejjel kérhetjük. Az üdítőn, házi limonádén kívül, mint ahogyan azt már fentebb is említettem, iszogathatunk itt sört, pálinkát és egyéb alkoholtartalmú italt is, ha éppen úgy tartja kedvünk.

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondható, hogy elsősorban a külföldiek fedezték fel maguknak a bisztrót, de már a magyarok is egyre nagyobb számban járnak ide. Vannak olyan esték, amikor bizony várni kell az asztalokra. Ez a későbbiekben valószínűleg fokozódni fog, hiszen a Veganeria Bisztróban mondhatni mega-adagokat mérnek, amelyek nemcsak ízükben, hanem ár-érték arányban is nagyon jók.

Írta: Kis Szilvia
Borítókép: Veganeria Vegán Bisztró


Veganeria Vegán Bisztró

Cím: 1065 Budapest, Nagymező utca 51.

 





Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!