modern

Irány a Jóbarátok, a cukor-, glutén-, laktóz-, vagy akár minden mentes sütikért!

A II. kerületben sétálgatva botlottam bele a Jóbarátok Cukormentes Cukrászdába néhány hónappal ezelőtt, ami már nevében is hordozza fő védjegyét, hisz itt minden cukormentes. Ezen felbuzdulva, be is mentem gyorsan, majd nem sokkal később egy cukormentes szép, méretes ishlerrel és egy nagy mosollyal az arcomon jöttem ki onnan. Régóta nem ettem finom ishlert, sőt semmilyet sem ettem, hiszen a normál változatokban rengeteg a kalória, teli vannak cukorral és ki tudja még hány E-hozzávalóval. Ez az Isler azonban más. Először is puha, mégis omlós, az íze pedig épp ugyanolyan finom, mint anno a nagymamámé volt. A kalória-, illetve szénhidráttartalma pedig messze elmarad egy átlagos ishlerétől, ezért könnyedén beilleszthető a napi étkezésbe. Imádtam.

Fotó: Kis Szilvia

A minap ismét arrafelé volt dolgom, ezért tettem egy kis kitérőt, hogy beugorhassak egy újabb islerért. Nem jártam sikerrel, ellenben viszont kicsit érdeklődtem erről-arról.

A cukrászdába minden nap frissen érkeznek a sütemények, torták és aprósütemények. A termékpaletta igen változatos, napról-napra más és más, hogy a vendégek ne mindig ugyanazokat az ízeket kapják. Így történhetett meg, hogy imádott ishlerem aznap nem várt rám a pultban.

Fotó: Kis Szilvia

Paleo, vegán és cukor-, továbbá glutén-, laktóz, tej- vagy tojásmentes édességekkel találkozhatunk itt, amelyek amellett, hogy mutatósak, még finomak és egészségesek is. A répacukrot minden esetben egy vagy több egészséges alternatívával helyettesítik, eritritollal, nyírfacukorral, kókuszcukorral vagy steviával. A különböző allergéneket itt nem tüntetik fel, ehelyett egyedi színkódolást használnak a tortacímkén, amin még a termék szénhidrát- és kalóriatartalma is szerepel.

Fotó: Kis Szilvia

A sárga a csak cukormentes, a zöld a glutén- és cukormentes, a rózsaszín a paleo termékek jelzésére szolgáló szín, ezek tehát teljes mértékben cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérje menetesek. Továbbá van még egy csoport, a kék jelzéssel ellátott vegán tortáké, amelyek cukor-, glutén-, laktóz-, tejfehérje és tojásmentesek is egyben.

A fagylaltoknál a színkódolás picit más, mint a sütemények esetében, hiszen a kekszes változatokat leszámítva, mindegyik fagyi gluténmentes. A zöld szín itt tehát a vízalapú-, a kék a tejalapú fagyit jelöli, a piros pedig csak cukormentest. Az utóbbiban van laktóz és glutén is.

Fotó: Kis Szilvia

A Jóbarátoknál tortarendelést is leadhatunk személyesen és telefonon is. Akár egyedi formatortáról, akár egy, a kedvenc ízekből összeállított Kívánság tortáról legyen is szó. Nincs lehetetlen, csupán arra kell figyelni, hogy ne az utolsó pillanatra hagyjuk a megrendelést.

Gluténérzékenyeknek szívből ajánlom a Belga fehér csoki, a Túró Rudolf, illetve a Mozart tortákat. Utóbbi ínycsiklandó marcipános tésztájával, pisztáciás krémmel és folyékony csokoládé töltelékével igazi telitalálat. A Túró Rudolfban is van fincsi folyékony csoki töltelék, ami egyébként épp csak annyira folyékony, amennyire kell és kellemesen kiegészíti a túrós krém ízét.

Fotó: Kis Szilvia

Aki nem érzékeny a gluténra, feltétlenül kóstolja meg a Dupla csoki tortát is!

A könnyedebb, gyümölcsös vonal kedvelőit pedig talán a Barackos túró torta fogja elbűvölni. Az sem baj, ha a bőség zavarában nem tudunk dönteni, mert itt akár egy egész tortát is összeállítanak a különböző szeletekből.

Aki szereti a sós harapnivalókat fincsi, frissen sütött pogácsák közül is válogathat, amelyeket ráadásul helyben sütnek.

Ha esetleg a II. kerület nem esik útba, nincs ok az aggodalomra, a cég Budapest másik két pontján is üzemeltett cukrászdát hasonló koncepció alapján.

Írta: Kis Szilvia
Legfelső fotó: Kis Szilvia

Jóbarátok Cukormentes Cukrászda

Cím: 1027 Budapest, Horvát utca 9.

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!