modern

Gyógynövényekkel az egészségért

A fitoterápia a növények gyógyászati célra való felhasználásával foglalkozik. Célja a betegségek megelőzése, illetve betegségek esetén, a szervezet egyensúlyának helyreállítása és öngyógyító folyamatainak gyógynövényekkel való támogatása.

„A gyógyítás nem az orvostól, hanem a természetből ered. Az orvosnak tehát nyitott elmével és a természetből kell kiindulnia.” – Paracelsus (svájci orvos, tudós – 1493-1541)

A növények gyógyászati célú felhasználása a Közel-Keletről ered és több évezredes múltra tekint vissza. Gyógyító erejüket már az ókori Egyiptomban is ismerték. A Közel-Keletről és Egyiptomból származó tudást valamivel később a görögök is átvették. A legismertebb görög orvos, Hippokratész szerteágazó ismeretei a gyógynövényekre is kiterjedtek, melyeket tudatosan használt a gyógyító tevékenysége során. Az első gyógynövényes művet mégsem ő, hanem Theoprasztosz állította össze, amelyben közel 500 gyógynövényről ír, az akkori tudás szerinti legátfogóbb részletezéssel. Pedaniosz Dioszkoridész és egyben az ókor legmeghatározóbb műve a De Materia Medica közel több mint 600 gyógynövény és azok felhasználásának részletes leírását tartalmazta és közel 1500 évig számított az orvosok alapművének, melyet a középkorban több nyelvre is lefordítottak.


Fotó: pixabay.com

A modernkori természetgyógyászok általában a görög orvosi filozófia mentén tevékenykednek. Tehát az embert egészében, a test-lélek-szellem hármasában figyelik és minden egyes páciensükre, egyénre szabott terápiát alkalmaznak. Gondosan figyelnek a különböző gyógyszerekkel való kölcsönhatásokra, illetve a fitoterápiás szerek egymásra gyakorolt hatására.

Többféle módon is ki lehet nyerni a gyógynövények hatóanyagait. A vízoldékony hatóanyagokat tartalmazó növényekből teát készítünk. A természetgyógyászok minden esetben elmondják, miből, mikor, mennyit fogyasszunk és azt is, hogy milyen módon nyerjük a ki az értékes hatóanyagokat az érintett növényi részekből.

A virágszirmokból és levelekből általában forrázatot (infusum) érdemes készíteni, mert a gyógynövények ezen részeiből a vízoldékony hatóanyagok a forrázás hatására oldódnak ki. A keményebb, durvább növényi részekből általában főzetet (decoctum) készítünk, mert ezeknek több időre van szükségük ahhoz, hogy a vízoldékony hatóanyagaik a kész főzetben is megjelenjenek. A hideg vizes áztatási eljárást (maceratum) olyan növények esetében alkalmazzuk, amelyekben a hatóanyagok lassan oldódnak ki, vagy csak így maradnak hatékonyak, emellett pedig érzékenyek a hőhatásokra vagy olyan csersavakat, illetve mérgező anyagokat tartalmaznak, amelyek hő hatására kioldódnának. A gyógyteák fogyasztásának legjobb módja, ha éhgyomorra és kortyolgatva isszuk őket.


Fotó: pixabay.com

Macerátum készítése olajok hozzáadásával is történhet. Ez esetben olyan lágy növényi részek, mint a virágszirmok (pl. levendula vagy körömvirág), levelek vagy bimbók hideg olajban áztatva készíthetőek el. A kapott gyógynövényes olajat az érintett bőrfelületre hígítatlanul érdemes használni. Bizonyos növények fás, durvább részeiből melegítéssel vonhatóak ki a hatóanyagok, így ahogy fentebb a főzet készítésénél, az olajos kivonatok esetében is a hő a kulcsa mindennek.   

Ha a gyógynövények hatóanyagait alkoholban oldják ki, akkor tinktúráról beszélünk. A tinktúra általában egy rész gyógynövényből és két rész alkoholból áll, amiből az előírt adagokat egy vagy fél pohár vízzel felhigítva kell fogyasztani. Mivel ezek alkohol hozzáadásával készülnek, hosszú ideig eltarthatóak, ugyanakkor használatuk esetében figyelembe kell venni az alkohol szervezetünkre gyakorolt hatását. Tehát a tinktúrát ne alkalmazzuk olyankor, amikor az alkoholfogyasztás sem megengedett.   

A gyógynövények és áldásos hatásuk, a mai, felgyorsult, rohanó, stresszel és káros anyagokkal teli világunkban ismét egyre inkább előtérbe kerül. Számos egészségügyi területen bevethetőek. Szakember segítségével pedig a legtöbbet hozhatjuk ki a természet által kínált lehetőségekből.

Írta: Kis Szilvia
Borítókép: pixabay.com





Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!