modern

Granola Mia – az egészséges reggeli

A granola egy sütött, illetve pirított gabonapelyhekből (javarészt magas rosttartalmú zabpehelyből), valamint különböző diófélékből és magvakból, aszalt vagy liofilizált gyümölcsökből álló rendkívül egészséges reggeli. A legtöbb hagyományos puffasztott és egyéb reggelizőpehellyel ellentétben, a garnolák természetes, tartalmas összetevőkből, sütve készülnek, és általában nem tartalmaznak hozzáadott cukrot.

A mandula, pisztácia, kesudió, mogyoró, dió, lenmag, tökmag és társaik vitaminokban, ásványi anyagokban és esszenciális zsírsavakban gazdagok. Fogyasztásuk jótékonyan hat az koleszterinszintünkre, a vérnyomásunkra, a mentális egészségünkre, sőt némelyik közülük a stressz csökkentésben, valamint az izomképzésben is segíthet és így, a diétát is eredményesebbé teheti. Számtalan tanulmány bizonyítja, hogy egy maréknyi dióféle, illetve olajos magvak napi fogyasztásával jelentősen csökkenthető a szív- és érrendszeri betegségek kialakulása.

Fotó: Granola Mia

A Granola Mia 2018 nyarán kezdett kizárólag növényi alapanyagokat és értékes tápanyagokat tartalmazó kézműves granolák készítésébe és házhoz szállításba. Jelenleg éppen öt ízben elérhető, egészséges reggelire, tízóraira és nasiként is fogyasztható finomságokat és olyan granola alapú különlegességeket találunk a kínálatukban, mint a granola szelet vagy a granola pop. Ez utóbbi szintén magvakból és aszalványokból készül, azonban nem esik át sütési eljáráson és elsősorban a gyerekeket célozzák meg vele. A kis kézműves vállalkozás nem titkolt célja, hogy a legkisebbekkel is megismertesse a garnolák csodás ízét és jótékony hatását. Az aszalt sárgabarackból és magvakból álló granola popokat a kellemes ízük mellett, a trüffelszerű állaguk is vonzóvá teszi.

A szakmai és szellemi hátteret Földesi Eszti dietetikus és szakács adja, aki egy mindenmentes, azaz 100%-ban tartósítószer-, ízfokozó-, aroma-, laktóz-, tejfehérje-, glutén-, szója-, tojás és hozzáadott cukormentes granolát alkotott.

Igazi kézműves termékként, a Granola Mia az adott receptúrának megfelelő magokból és zabpehelyből készült ropogós finomságok ízesítését kizárólag a hozzá adott kókuszchips-szel, kókuszreszelékkel, csokoládéval, kakaóporral és aszalt gyümölcsökkel, valamint egy minimális datolyamelasszal, illetve almapürével éri el.

Fotó: pixabay.com

A granolák több kiszerelésben, 100 és 250 grammos kiszerelésben kaphatóak. Eszti rendelésre 500 grammos csomagot is készít.

Viszonylag új vállalkozásként, a Granola Miá-val jelenleg különböző mentes és egészségtudatos vásárokban találkozhatunk. A termékeket a cég közösségi oldalán keresztül lehet megrendelni.

Nagyjából négy-öt íz jelenti az állandó kínálatot, ezt egészítik ki a szezonális újdonságokkal. Ősszel sütőtökös, karácsonykor pedig mézeskalácsos ízű granolákkal jöttek ki. Két-három havonta jelentkeznek új ízekkel. Így tehát hamarosan ismét meglepetésekre számíthatunk a Granola Mia háza táján.

Írta: Kis Szilvia
Fotó: Granola Mia

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!