barco

Eat Real - nassolás egészségtudatosan

2018 őszén találkoztam először az Eat Real gluténmentes és vegán snackekkel, és azóta nagyon megszerettem őket. Mivel nasiról van szó, nyilván érdemes módjával fogyasztani, ugyanakkor, az Eat Real snackek gyártása egészségtudatos szempontok szerint zajlik, így mindenképpen előnyösebb választás, mint egy hagyományos pufi vagy chips.

Az Eat Real története az 1960-as évekre nyúlik vissza, amikor is Dinesh Patel megalapította Cofresh nevű cégét, Nairobiban, Kenyában és elkezdett pattogatott kukoricát, valamint burgonyachipset gyártani. 14 évvel később, a tulajdonos és felesége, Savita, a hazai politikai változások miatt, az Egyesült Királyságba emigrált. Dinesh sok-sok éjszakát átdolgozva, az ott vásárolt fish and chips büféjükben tökéletesítette, a kezdetben kézzel készített indiai snackjeit, amelyeket akkoriban ázsiai boltoknak és puboknak árusított.

Ebből nőtte ki magát mára, az Egyesült Királyág legnagyobb ázsiai (indiai) snackeket gyártó vállalata. Termékeik Kanadában, Ausztráliában, az Egyesült Államokban és több európai országban, köztük 2017 óta Magyarországon is elérhetőek.

Fotó: Kis Szilvia

A cég több mint 200 fajta terméket gyárt: indiai snackeket, ízesített burgonyát, különféle zöldségchipseket és snackeket, valamint müzli szeleteket. Mindegyik termékük vegetáriánus, melyek között több egyben gluténmentes és kóser is.

Az Eat Real márka képviseli a gluténmentes és vegán vonalat, amely 2014-ben vált külön a Cofreshtől.

A jelenleg is családi vállalkozásban működő cég változatos ízvilágú és összetevőjű gluténmentes nassolnivalókat kínál vásárlóinak, melyek között mindenki megtalálhatja a kedvencét.

Részemről a napon szárított paradicsom és sült fokhagyma ízű Quinoa chips az egyik nagy favorit, amely 29% quiona liszt mellett, kukorica-, rizs- és lencselisztből, némi növényi olajból és egy sor természetes ízesítőszerből áll. Egy 30 grammos zacskónyi szuper ropogós és valóban finom nassolnivaló mindössze 145 kalóriát tartalmaz és így könnyedén beilleszthető szinte bármilyen diétába. A Quinoa chips egyébként még négyféle különleges ízben érhető el.

Fotó: Kis Szilvia

A másik nagy kedvencem a kiadósabb, 45 és 113 grammos adagokban zacskózott Zöldséges Chips Pálcika, ami egy céklával, paradicsommal, fodros kellel és spenóttal ízesített burgonyalapú snack. Kifejezetten előnyös tulajdonsága – amellett, hogy rendkívül ízletes -, hogy hozzáadott cukrot nem tartalmaz és 100 grammjában mindössze 1 gramm só található. A 45 grammos adag 233 kalóriával dobja meg a napi bevitt kalóriamennyiséget és ellentétben az előzővel, ebben azonban előfordulhat nyomokban zeller, illetve szója is!

A különlegességek kedvelői nem fogják megunni ezt a márkát, mert például, csak a Hummus chipset hatféle-, a Lencse chipset ötféle különleges ízben kóstolhatják. A termékcsaládban, többféle hozzáadott cukormentes, bio ropogtatnivalót, továbbá zöldség pufikat, olajos magvakból készült szeleteket és néhány más nyalánkságot is találhatnak, amelyek természetesen (mint az én két kedvencem is) 100%-ban gabonamentes, vegán, tej- és pálmaolaj-mentes alapanyagokból készülnek.

Írta: Kis Szilvia
Borítókép: Kis Szilvia

Futás

Fél óra alatt 2000 Kalóriát tudsz elégetni

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing esi elit. Vivamus at arcu sem. Vestibulum ornare eleifendit massa, nec tempor odio. Fusce posuere nunc iaculis ligula viverra iaculis. Aliquam erat volutpat.

Megnézem

Jelentkezzen adatbázisunkba!

info@modernegeszseg.hu

Kövess
minket!